Luxemburgban továbbra is a Posta a legnagyobb munkáltató!

Luxemburgban továbbra is a Posta a legnagyobb munkáltató!

A Nagyhercegség több mint 43 ezer főt foglalkoztat, amelybe a lakosokon kívül a határon átnyúló ingázók is beletartoznak. A közelmúltban tette közzé a helyi Statisztikai Hivatal az ország legnagyobb foglalkoztatóinak rangsorát, amelyből megállapítható, hogy 2019-2020 között a vállalatok sorrendjében nem történt változás: első helyen továbbra is a Post áll.

A Statec évek óta nyomon követi, és összeállítja a Nagyhercegség munkáltatóinak rangsorát. A közelmúltban közzé tett statisztika szerint a legnagyobb luxemburgi foglalkoztató hasonlóan 2019-hez a Post. A foglalkoztató hivatalos oldalát felkeresve rögtön szembe ötlik az olvasónak, hogy a vállalatnál alkalmazásában álló 4652 fő alkalmazott 50 nemzetiségből tevődik össze. A Postot 1842-ben alakították közszolgáltatásként, és azóta is, 100 százalékban állami tulajdonban áll:postai és telekommunikációs, valamint pénzügyi és filatéliai tevékenységet végez.

Második helyen továbbra is a CFL, a vasúti szolgáltatásokkal foglakozó vállalat áll, megelőzve a Cactust, amely a 2. a magán munkáltatók között. Az alapítása óta a vállalat a Nagyhercegségben 47 különböző üzletben van jelen, ugyanakkor jelentős méretű raktárakat, irodaközpontokat, és termelőegységeket tart fenn. Az ArcelorMittal acélgyártással foglalkozó vállalatot a takarítási tevékenységgel foglalkozó Dussmann csoport követi.

Érdekesség, hogy a mezőny közepén áll a PwC könyvvizsgáló és tanácsadó cég (9.), míg a versenytárs, a Deloitte csoport csak a 14. legnagyobb foglalkoztató. A 10. helyen áll az Amazon, és csak 11. a rangsorban a Luxembourgi Kórház Központ.

Az állam, mint a legnagyobb foglalkoztató széles skálán működik, munkavállalók ezreit koncentrálja, amelybe beletartoznak a köztisztviselők, a rendőrség és közszolgáltatásokat végző alkalmazottak, az önkormányzati dolgozók is. A jólét fenntartásához magas színvonalú állami szerepvállalás szükséges. Az állami munkaerő létszáma folyamatosan növekedik, és a fővárosban idén is több mint száz fővel növekedett a 2019-es 4181 fős létszámhoz képest.

A luxemburgi munkaerőpiacot a multikulturális jelleg mellett egyéb körülmények is befolyásolják. A magas fizetések miatt (amely magasabb a környező jóléti államokénál is) gyakori az ingázók száma. Külön portál szakosodott a határokon átnyúló foglalkoztatásra, amely úgy tapasztalja, hogy nyáron is magas az állásajánlatok száma.

Az extrém magas ingatlanárak a rövid és hosszú távú albérletek árát is maga után húzzák, ezért egyáltalán nem gyakori, hogy csak szobát bérel nemcsak a diák, hanem a felnőtt munkavállaló is, és akár 6-8 fő osztozik egy ingatlanon.

A Vaubanfort.lu weboldalon könnyedén kereshetőek a rövid, vagy hosszú távú céloknak megfelelő albérleti szobák és lakások. A portál angol nyelven kínálja a legjobb ár-érték arányú ajánlatokat.

All Rights Reserved Theme by 404 THEME.