A lakásépítési kedv nemcsak Budapesten és Pest megye környező településein növekedik, de elképesztő ütemű emelkedés tapasztalható Győr-Moson-Sopron megyében is, különösen a határ menti kistelepüléseken az osztrák és a szlovák határ mellett.
Nem csak a megyeszékhelyek váltak népszerűvé, de a környékükön fekvő kisebb falvak is egyre vonzóbbak a lakásépítők és lakásvásárlók körében. Ennek részben oka az alacsonyabb ár is, hiszen ahogy távolodunk a nagyvárostól, annál olcsóbban építhetünk, illetve ugyanakkora összegből nagyobb házat építhetünk.
A különböző életkorúak számára más- más szempont alapján döntenek. Míg a fiatal generáció körében az újépítésű lakások a legkedveltebbek, addig az idősebbek gyakran vásárolnak építési telket, amelyen a saját igényeiknek, és ízlésüknek megfelelő új házat építenek fel. A kormány számos intézkedéssel, állami támogatással ösztönzi és könnyíti meg a fiatalok lakáshoz jutását, például a CSOK-kal, a falusi CSOK-kal, de érdemes megemlíteni azt a tényt, hogy az építési telek vásárlásakor mentesülhetünk a visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetése alól.
Konkrétan ez azt jelenti, hogy ha négy éven belül, – a szerződés, illetékkiszabásra történő bemutatásától számítva- lakóházat építünk a lakóház építésre alkalmas telektulajdonon, akkor mentesülünk a vagyonszerzési illeték megfizetése alól. A vagyonszerző az építési szándékáról nyilatkozhat a NAV felé, legkésőbb az illetékfizetési meghagyás véglegessé válásáig.
Fontos feltétel, hogy a felépített lakóházban a lakás, vagy lakások hasznos alapterületének el kell érnie a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség 10 százalékát. Hasonló szabály vonatkozik arra az esetre, ha több telket vásárolunk – mindegyik esetében nyilatkozva a lakóház felépítési szándékról- majd a későbbiekben a telkek egyesítésére került sor.
A magánépítő mellett meghatározott feltételek esetén a vállalkozó által újonnan épített, értékesítési célú új lakás is mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól.